Nóniusz

A nóniusz kia

lakulásának kalandos története a napóleoni háborúkig nyúlik vissza, amikor is egy francia ménesből zsákmányolták társaival együtt az osztrákok a fajta ősapját Nóniusz Seniort, egy világospej angol - norman mént. 1816 - ban került Mezőhegyesre, ahol a hadsereg részére szerettek volna egy alkalmas típust kitenyészteni. Kialakulására három fajta volt a legnagyobb hatással az angol - normantól tömegesebb lett, az arab telivér a nemességét kölcsönözte, végül, az angol félvér a mozgását javította. A fajtával tulajdonképpen beltenyésztést végeztek. Mivel a beltenyésztés végett a típushibák kiütköztek a fajtán, megpróbálták az 1860 - as évektől egyre inkább angol telivérekkel javítani. 1961 - ben a mezőhegyesi állományt a Hortobágyra telepítették. Mivel a háborúk után a fajtára, mint katonalóra már nem volt szükség, jellege miatt hátas - és igáslónak használták, illetve használják a mai napig. A fajtának tulajdonképpen két típusa alakult ki. A hátas jellegű, illetve a tömegesebb jellegű. Sokoldalú, nyugodt, kitartó, jó felépítésű. Feje kosfej vagy félkosfej, a nyak nem túl hosszú, középmagasan illesztett, a mar nem túl kifejezett, háta kissé hosszú, mellkasa nem túl mély, a far terjedelmes. A lábak erősek és arányosak, a pata kemény. Ugyanakkor meg kell említenünk az inait, melyek szárazak. Marmagassága kb. 160 - 170 cm, övmérete 190 cm körüli. Színe a pej, sötétpej, illetve a fekete.