A lovak ápolása
A lóápoláson a gyakorlatban általában a kültakaró tisztogatását értjük. A lóápolás azon túl, hogy a kültakaró megtisztítását jelenti, alkalmas a ló és lovas kapcsolatának bensőséges elmélyítésére, a kedély- és egészségügyi állapot megfigyelésére. A bőr felhámja állandóan kopik, és az elhalt hámrészeket el kell távolítani. Az izzadás, a szennyeződések, a fedőszőrök váltása miatt az egészséges bőrlégzés elősegítése céljából igen fontos a rendszeres tisztántartás. A megfelelő bőrlégzés az anyagcserén kívül a szervezet hőszabályozásában is jelentős, ezért az ápoltság az egészség megőrzését is szolgálja. A lóápolás a takarmányozáshoz hasonlóan mindennapos tevékenységnek számít. A rendes napi ápolást a kialakult munkarend szerint, általában a reggeli abrakolás után, illetve a nyergelés vagy befogás előtt végezzük.
A lóápoláshoz szükséges alapvető eszközök: lóvakaró, ápoló kefe, gyökérkefe, farokfésű, törlőruha, törlőszivacs, patakaparó, tajtéklehúzó, nyíróolló . Használhatunk még: lóporszívót, patamosót, lófürdetőt, lószoláriumot, nyírógépet, fésűt, stb. Az ápolást a szőrzetre rakódott szennyeződés fellazításával kezdjük. Régebben keményre sodort széna- vagy szalmacsutakkal, vagy gyökérkefével alaposan végigdörzsölték a ló testét. A lóvakaróval a szőr ellenében körkörös mozdulatokkal lazítsuk fel a szőrzetre rakódott szennyeződéseket, majd azt az ápoló kefével, szőr mentén távolítsuk el. A fej tisztítására csak kefét és tiszta, puha ruhát használjunk. A kefével elölről hátrafelé simítsuk végig a szőrzetet, majd minden mozdulat után a kefét a vakarón áthúzva tisztítsuk meg. A vakaróban felgyülemlett szennyeződést (port), időnként – a lótól kissé távolabbi helyen – az állás mögött verjük ki. A lábakra rakódott szennyeződést gyökérkefével és szivaccsal távolítsuk el. A szennyeződést speciális porszívóval is eltávolíthatjuk. A hosszú farokszőrzetet és a sörényt durvább kefével tisztíthatjuk meg, majd sörény- és farokfésűvel átfésüljük. A természetes testnyílások (végbél, péra, vaszoratájék) tisztítására puha ruhát, szivacsot vagy egyszer használatos törlőkendőt használjunk. Végezetül a ló egész testét, szőrmentén egy ruhával töröljük simára. Az ápolás alkalmat ad arra is, hogy ellenőrizzük a patkók állapotát.
A ló használatának és ápolásának fontosságára és összetartozására is utal a következő mondás: „Aki csutakol – az lovagol, aki lovagol – az csutakol.”
A munkában lovunk – főleg meleg időben – könnyen megizzadhat. Lehetőleg úgy lovagoljunk vagy hajtsunk, hogy a ló az istállóba érve már megszáradjon. Ennek ellenére különösen a szerszám és a nyereg alatt felgyülemlett izzadtságot nedves ruhával vagy szivaccsal töröljük le, majd száradás után keféljük át és töröljük fényesre a szőrzetét.
Sáros időben a lábvégeket vízsugárral (patamosó) vagy vödörből mossuk le. A csüdsömör elkerülése érdekében a hosszú bokaszőrökből a vizet húzzuk ki.
Nyáron praktikus ápolási módszer a lovak mosása (lómosók) ( és fürdetése (úsztatása). Felhevült állapotban ne mossuk, illetve fürdessük a lovat. A víz hőmérséklete lehetőleg 18-20 C°-os legyen. A kültakarón maradt víz eltávolítására az ún. „tajtékkést” vagy tajtéklevonót használjuk. Fürdetés után felszáradásig még ne vigyük be a lovat az istállóba. Az állat felszárítására infralámpákat, lószoláriumot használhatunk.
Az utóbbi időben terjed a lovak szőrének nyírógéppel történő nyírása (kontúros nyírás, takarónyírás, vadásznyírás). Hidegvérű fajtáknál gyakran rövidre nyírják a sörényt és a hosszú bokaszőröket. Nyírás, fürdetés után vagy a használatban felhevült állatokat lótakaróval (vízálló, steppelt, polár, stb.) védhetjük a meghűlés ellen.
Pataápolás és patkolás
A ló teljesítőképessége lábai épségétől függ. A pata a végtagok talajjal érintkező része, így a talaj felől jelentkező minden behatás a patán keresztül érvényesül. Az egészséges, ép pata és végtagok fontosságára a régi mondások is utalnak: „A pata a ló”, illetve ”A ló a lábával keresi a kenyerét.” . Ahhoz, hogy a pata megfelelő legyen az elvárásoknak, elengedhetetlen a rendszeres és szakszerű ápolása. A patát is naponta kell tisztítani, illetve munka előtt és után. A nyírbarázdákból és a talpból patakaparóval el kell távolítani a szennyeződéseket (trágya, föld). A patát mossuk le, vagy nedves kefével tisztítsuk meg. A megtisztított pata szarufelületét (a talpat is) nedves időben kiszáradás után, száraz időben kiszáradás előtt patazsírral vagy pataolajjal kenjük be. Természetes körülmények (szabadtartás, rendszeres használat) között a pata (szaruanyag) növekedése és kopása közel egyensúlyban van. A szarutok átlagos használatkor kb. 8-14 mm-t növekszik havonta. Ez azt jelenti, hogy 6-8 hetente még a szabályos, ép pata is igazításra szorul. A különféle patahibák (bakpata, túl kicsi, nagy, keskeny, meredek, lapos, terült, ferde stb.) korrigálása elengedhetetlen.
A ménesi kancákat és csikókat felesleges, esetenként hátrányos patkolni. A pataápolást azonban 10-12 hetente kell végezni. A túlnőtt szarurészt (hordozószél) eltávolítjuk, a rendellenes kopást korrigáljuk, de óvakodjunk a talpi felület (nyír) túlzott kifaragásától.
A rendszeresen munkára használt (főleg kemény talajon) lovak patája gyorsabban kopik, mint ahogyan növekszik, ezért szükséges a patkolásuk. Sportlovakon a biztonságos talajfogás, az elcsúszás elkerülése céljából, a mind a négy lábra való patkolás nélkülözhetetlen.
A lovak patkolását (átpatkolását) általában 6-8 hetente végezzük. Újra, illetve gyakrabban kell patkolni a lovat, ha elveszítette a patkót, vagy ha a patkó meglazult, elvékonyodott és a patafalból kiállnak már a patkószegek. A patkolás a régi patkó levételével kezdődik. A pata faragása, igazítása után a patkó felverése következik. Ha a régi patkó még nem kopott túlságosan, úgy ismételten felhasználható, ellenkező esetben újat kell készíteni. Mindig a patkót kell a patához (meleg kovácsolással) igazítani, és nem a patát a patkóhoz. A kész patkót patkószegekkel rögzítik a pata elhalt (ún. fehér vonalon kívüli) szaruanyagához. Patkolás után lépésben és ügetésben vezessük meg a lovat, és győződjünk meg, hogy nincs-e szegnyomás, sántaság.
Különböző fajtájú, hasznosítású, esetleg beteg patájú lovak esetén más-más típusú patkókat használunk. A legelterjedtebb patkótípusok: egységes elülső és hátulsó, csavaros sarkos patkó, körmös patkó, versenypatkó, csukott patkó, félholdpató, hevederes patkó, fedeles patkó, gumitalp vagy gumisarok alátétes patkó. A patkók többnyire kovácsoltvasból készülnek, de sportlovaknál már egyre inkább a könnyűfém ötvözetből készült patkókat használják.
A lovak rendszeres (napi) mozgatásáról gondoskodni kell, amely történhet nyereg alatt, kocsiba fogva, jártatópályán, futószáron. Erre a célra – az állítható sebességfokozattal működő – 4-8 ló befogadására alkalmas jártatógépeket egyre gyakrabban alkalmazzák. Nagyobb ménesekben, verseny- és tréningközpontokban futópadot, úsztatómedencét, „lómasszázs”-szobát használnak, a minél jobb teljesítmény elérése céljából.
|