A tartástechnológiáktól függetlenül lehetőleg bokszban ellessünk. A kancák többnyire éjszaka ellenek, ezért az ellési időszakban éjjel-nappal gondoskodjunk a felügyeletről. Sok helyen kamerával figyelik a kanca viselkedését, melyet mozgásérzékelővel, és életfunkció változást érzékelővel is kiegészítenek, így nagy biztonsággal lehet következtetni a meginduló ellésre.

Ellés utáni első teendő a csikó légzésének beindítása és a köldökkezelés. Az újszülött csikó száj- és orrnyílását szabadítsuk meg a nyálkától, úgy hogy azt lapos tenyérrel az orrnyílásból kinyomjuk. Ha a csikó mindezek ellenére sem lélegezne, a légzőcentrumot izgató szert (ammónia, kámfor, respiron) cseppentsünk az orr nyálkahártyájára. Végső esetben az elülső végtagok mozgatásával, a mellkasra gyakorolt nyomással, a tarkó hidegvízzel történő locsolásával próbálkozzunk.

Az állva ellő kanca csikójának köldökzsinórja földet éréskor, a fekve ellőé a kanca felállásakor legtöbbször magától elszakad. Ha ez nem történne meg, úgy a hasfaltól arasznyi távolsággal roncsoló emaszkulátorral vágjuk el. A köldökcsonkot mártsuk fertőtlenítő oldatba (színező hatású jód-alkohol oldat), majd a csikót tegyük az anyja elé és az rendszerint szárazra nyalja. Ha ez nem következne be, tiszta ruhával le kell csutakolni, illetve törölni. Ez a művelet a gyors felszáradás és a vérkeringés serkentése szempontjából is igen fontos.

A csikó patájának talpi felületén lévő rugalmas „körömkocsonyát” ne távolítsuk el, az néhány nap alatt magától is leszárad, addig pedig védi a még puha szarut.

Megszületést követően egy órán belül az egészséges és fejlett csikó feláll, rogyadozva, imbolyogva körbejárja az anyját, viszonylag gyorsan megtalálja a csecset, és többször is nekirugaszkodva szopni kezd. Az első szopás után gyorsan lefekszik, illetve lerogyik így kipihenve a születés fáradalmait. Ha a csikó gyenge és nem tud felállni, óvatosan segítsünk neki. Ha a csikó annyira gyenge, hogy segítséggel sem tud 2 órán belül felállni, illetve szopni, óvatosan fejjünk ki tejet a csecsből és cumisüvegből szoptassuk meg a csikót. A kolosztrumot a csikónak lehetőleg teljes mennyiségben el kell fogyasztania.

Az életerős csikó születése után óránként vagy még gyakrabban szopik, a gyengébbeket ehhez hozzá kell segíteni. Létfontosságú a kolosztrum elfogyasztása az ellést követő első 10-12 órában, a kolosztrális immunitás megszerzésében, és a végbélben a magzati korban besűrűsödött béltartalom, az ún. bélszurok eltávozásában. A kolosztrum enyhe hashajtó hatására (magas magnézium tartalom) az első szopást követően néhány óra múlva, de mindenképpen 20-24 órán belül el kell távoznia a bélszuroknak. Ha ez mégsem történne meg, adjunk a csikónak langyos szappanos vagy olajos beöntést. Végső esetben végbél kanállal szükséges eltávolítani, ugyanis az el nem távozó bélszurok keményen összeáll, „besül” és súlyos megbetegedést, esetleg elhullást is okozhat.

A kancák többsége általában jó anya, nagy gondossággal óvja és szoptatja csikóját. Az előhasi, nyugtalan, ideges kancákkal előfordulhat, hogy nem engedik szopni a csikót. Az ilyen kancákat nyugtassuk, kössük le a figyelmüket, amíg a csikó szopni kezd.

Az elárvult csikót, vagy ha az anyja nem szoptatja, illetve kevés a teje, szerencsés esetben nyugodt, bő tejtermelő, hasonló időben ellett kanca alá dajkaságba adhatjuk. Az ilyen kanca az idegen csikót viszonylag könnyen elfogadja és felneveli. Ez a módszer értelemszerűen csak nagyobb kancalétszámú ménesekben alkalmazható.

A csikó felnevelhető még: lefagyasztott és felmelegített kancatejjel (kolosztrum), kancatejből készült tejporral, tejpótló tápszerekkel, illetve hígított, cukrozott tehén- vagy kecsketejjel (6 dl tej, 4 dl felforral és lehűtött víz, 30-35 g porcukor). A csikót kezdetben cumisüvegből szoptassuk, majd itató edényből (vödör) eleinte 1-2 óránként itassuk. Három hónapos kor után a napi itatások száma 5-6-ra csökkenthető, a csikó így megfelelően fejlődik.

A csikó életének első hat hónapjában eléri a kifejlettkori marmagasságának és szárkörméretének 70-75, testtömegének 40-45 %-át. Az anyatej a végleges összetételét a harmadik-negyedik napra éri el. Ekkorra a csikó napi tejfogyasztása 10-12 liter, amely 0,5-0,8 liter tejet jelent szopásonként. Két-háromhetes korától a csikónak már adhatunk magas fehérjetartalmú, könnyen emészthető abrakkeveréket, csikótápot vagy roppantott zabot. Tápanyag szükségletét a csikó az első hónapban jórészt az anyatejből fedezi, különösen a fehérjét hasznosítja jól. Az első hónapban 1 kg tejből 100-120, a második hónapban már csak 75-80 gramm testtömeg-gyarapodást ér el. A kanca tejtermelése a laktáció második-harmadik hónapjában a legtöbb, ekkor általában 10-14 liter, de bőven tejelő hidegvérű kancáknál akár 18-20 liter is lehet. Mivel a kanca csecse viszonylag kicsi, ezért a csikó kis szünetekkel szinte állandóan szopik, amely ebben az időszakban akár 50-70 szopást is jelenthet naponta. Ezért igen lényeges, hogy a csikó az anyjával lehessen és bármikor szophasson. A harmadik hónaptól kezdve a csökkenő tejtermelés már nem fedezi a csikó tápanyagszükségletét, így egyre nagyobb a kiegészítő takarmányozás jelentőségbe. Ügyeljünk arra, hogy mindig legyen a csikó előtt nem sok, de tiszta, jó minőségű zab, abrakkeverék vagy csikótáp. Ebben az időszakban a takarmányfelvételt ne korlátozzuk, azaz ad libitum etethetjük az abrakot. A gyakorlatban elterjedt nézet szerint, ahány hónapos a csikó, annyi liter, azaz annyiszor 0,5 kg zabot adjunk neki. Ügyeljünk arra, hogy a második hónaptól jó minőségű ún. „csikószéna” is álljon a csikó rendelkezésére.

A szopós csikó felnevelésének teendői a kancák tartásától függően (kis- és nagyüzemi, ménesi, fogatolt) változhatnak.

Ménesi tartásban a kancákat abrakoláshoz minden alkalommal kössük le. A csikók részére ún. „csikóóvodát” alakítsunk ki. Ez általában az istálló valamelyik részén olyan elkerített terület, amelybe méretéből adódóan a kanca nem, csak a csikó tud bemenni és ott ad libitumszénát és abrakot fogyaszthat. Legelős tartás esetén terjed a mobil csikó-abrakoló alkalmazása, amely könnyen áttelepíthető a ménes tartózkodási helye szerinti legelőszakaszra, de futóistállóban is alkalmazható.

A csikós kancák fogatolása napjainkban már nem elterjedt, de ha erre sor kerül, akkor ügyeljünk arra, hogy a csikó az anyjához kötve sokkal lassabban tud haladni és gyorsan el is fáradhat. Ezért a csikós kancával kerüljük a hosszú utakat, időnként adjunk lehetőséget a csikónak a pihenésre, illetve a szopásra.

A szopós csikó különösebb ápolást nem igényel. A szabad levegő, a napfény, a természetes mozgás, a hempergőzés a hagyományos ápolási munkák egy részét elhagyhatóvá teszi. Az ápolásnak a kültakaró megtisztítása mellett azonban van egy másik jelentősége, az emberhez való szoktatás, amelynek előnyeit később, majd a betanításkor értékelhetjük. Ezért ha módunk van, amikor csak tehetjük, barátkozzunk a csikóval: fogjuk meg, simogassuk, vegyük fel a lábát és fokozatosan szoktassuk az emberhez. Nagyon fontos, hogy már szopós korban szoktassuk kötőfékhez a csikót és egy kicsit a kötőféken történő vezetéshez is. A pata gondozását (a hordozószél reszelését, rendellenes pataalakulások kiigazítását) már szopós korban el kell kezdeni.

A választás a csikó életének első nagy fordulópontja, melynek optimális ideje a hat hónapot betöltött életkor. Munkaszervezési és elosztási szempontból az a kedvező, ha ménesi tartásban az egész állomány csikóit egyidőben, 5-7 hónapos korban választjuk le. Több helyen, ahol a kancát fogatolják, találkozhatunk korai – 4 hónapos korban történő – leválasztással is, amely hátrányos a csikó további fejlődésére.

Az elválasztás lehet hirtelen (drasztikus) és fokozatos. Ménesi tartásban általában a hirtelen (a csikókat egyszerre elkülönítik a kancáktól), fogatolt és kisüzemi tartásban a fokozatos elválasztás (a kanca egyre hosszabb időt tölt távol a csikójától) terjedt el. Ha a csikó megfelelően fejlett és elegendő takarmányt vesz fel, bármelyik módszerrel törésmentesen elválasztható. Hagyományosan a választással egyidőben (ősszel) került sor a csikók tartós megjelölésére, amelyet a törzsállományokban a nyeregtájékon, köztenyésztésben a nyakoldalon tüzes vassal a bőrbe bélyegezve végeztek. Ma már nálunk is terjed az Unióban elfogadott chip-pel történő megjelölés, illetve azonosítás, de hagyományos fajtáink esetében a bélyegzést is elvégzik, mely a későbbiekben a ló „márkajeleként” szolgál.

A csikók növekedése és fejlődése 6-12 hónapos kor között igen intenzív. Ebben az időszakban különösen a fehérje és ásványi anyagok beépülése jelentős, ezért a takarmányozásra – bőséges abrakadagolásra – nagy gondot kell fordítani. Ügyeljünk arra, hogy a csikók minél többet tartózkodjanak a szabad levegőn, és elegendő tér (karám, legelő) álljon rendelkezésre a szabad mozgáshoz. A csikók ivarérettségüket általában 9-12 hónapos korban érik el, így az ivar szerinti elkülönítésük feltétlenül szükséges.

Összefoglaló néven évjárati csikónak (éves, kétéves, hároméves évjárat) nevezzük a csikókat az egy évet betöltött kortól a lóvá válásukig. Éves korban főként a csöves csontok nyúlása, a hosszúsági és magassági méretek növekedése a jellemző. Kétéves korban a szélességi, hároméves korban pedig a mélységi méretek növekedése az erőteljesebb. A továbbtenyésztésre nem kerülő méncsikókat éves (12-14 hónapos) korban, a nyári nagy melegek beköszöntése előtt ivartalanítsuk.

A csikólétszámtól, a használattól és a tartási körülményektől függően többféle csikónevelési módot különböztetjük meg. Bármelyik módszert is alkalmazzuk, mindig ügyeljünk a következő alapelvek betartására, melyek egyben a gondozás legfőbb területei is egyben:

A ménesi csikónevelés a legtermészetesebb nevelési forma, melynek legelterjedtebb változata az istállózó ménesi tartás. Feltétele a viszonylag nagy (minimum 10-15 db) csikólétszám és a nagy kiterjedésű (0,7-1,0 ha/állat) legelő. A csikókat ivar szerint elkülönített csoportokban ún. „futóistállóban” helyezik el. A csikók tavasztól őszig a nap legnagyobb részét a legelőn töltik. A tavaszi kihajtás előtt végezzük el a pataápolást, a féregtelenítést és fokozatosan szoktassuk hozzá az állatokat a legelőhöz. A legelőre hajtás előtt a csikókat itassuk meg, és etessünk kisebb mennyiségű szénát, így elkerülhetők a felfúvódásos és hasmenéses megbetegedések. Nyáron a nagy forróságban a legmelegebb napszakban hajtsuk az állatokat árnyas delelőhelyre. Nagy gondot kell fordítani az egészséges ivóvíz ellátásra. A csikóknak – a legelő minőségétől függően – napi 1-2 alkalommal (reggel-este) mindig az istállóban ugyanarra a helyre lekötve adjunk abrakkiegészítést.

A kifutólegelős tartás kisebb állomány, illetve kisebb kiterjedésű, változatos domborzatú, de intenzív gyepgazdálkodás esetén ajánlott. Ezzel a módszerrel 1 hektárra 3-5 csikó számítható. A legelőt bekerítjük és szakaszokra osztjuk, amelyeket 8-10 naponként váltogatjuk. A legeltetett szakaszon legelőápolást végzünk és legkorábban 4, de inkább csak 6 hét múlva legeltessünk újra. Ezzel a munkaerő- és területtakarékos módszerrel a természetet megközelítő módon edzett és egészséges csikók nevelhetők.

A karámos csikónevelés esetén a telepen az istálló mellett, vagy a kistenyésztő udvarában – nyáron poros, ősztől tavaszig sáros – karámban tartják a csikót. A mozgáslehetőség csekély, a csikók így hamar elpuhulnak, és az unalom következtében rossz szokásokat vehetnek fel. Mindezek ellenére a viszonylagos egyszerűsége miatt mégis sok helyen alkalmazzák, pedig nem felel meg annak az alapelvnek, amely szerint „Legelő és mozgás nélkül a jó csikónevelés elképzelhetetlen”. A karám adta lehetőségeken belül gondoskodjunk a tiszta száraz pihenőhelyről és a csikók kíméletes mozgatásáról.

A kisüzemi csikónevelés esetén a csikót bokszban, kötetlenül tartjuk, de gondoskodjunk arról, hogy minél többet tartozkódjon a szabad levegőn. Ha tágas kifutó nem áll rendelkezésre, úgy alakítsunk ki egy kb. 20-25 méter átmérőjű kört, ahol a csikót futószáron rendszeresen mozgathatjuk. A futószárhoz szoktatást már választott korban kezdjük el, majd fokozatosan napi 1 órára növelhetjük a munka időtartamát úgy, hogy 5-10 percenként váltogatjuk a lépés-ügetés jármódot. A futószáras munka viszonylag nagy időigényű, fáradságos módszer, de az így nevelt csikó a betanítás folyamán előnyben van a hagyományos módon ménesben nevelt társaival szemben.